1 2 3 4 5 9 10 11 12 13 16 17 18 19 20

Szeretettel köszöntjük honlapunkon!

Örülünk, hogy megtisztelte figyelmével az Albert Családi Pince honlapját! Igyekeztünk minél több információt

Albert Csaba és fiaadni az érdeklődő borkedvelőknek a csodálatos szőlőskertünkről, családunkról, szőlőterületeinkről, borainkról. A fotókon keresztül nyerjenek bepillantást életünkbe.

 

Lukácsháza az a település, amelyen a Szombathelyről Kőszegre, vagy Velembe, Bozsokra autózók megállás nélkül átrobognak. Talán csak az tűnik fel nekik, hogy a falu kétszer kezdődik, és kétszer van vége. Aki vonattal utazik, annak pedig az, hogy milyen hosszú ez a falu, a vonat kétszer is megáll.

 

Aki nem áll meg, nem száll ki az autóból, vonatból, abban talán csak az marad meg emlékül, hogy rendezettek az út menti porták, este szépen kivilágított a 87-es főút.  Pedig érdemes letérni a főútról, végigjárni a belső utcákat, átkelve a Gyöngyös patakon, kilátogatni a gyönyörű szőlőhegyünkre, amely a községtől nyugatra - a belterülettől 1 kilométerre – húzódik. Ezt a 278 méter tengerszint feletti magasságú „hegyet” szőlők, gyümölcsösök borítják. A nép már régóta Csömötei-hegynek nevezi.

 

Először a XIV-XV. században találkozunk olyan írásos nyomokkal, melyek arról szólnak, hogy a chömötei nemesek nagy kiterjedésű szőlőkkel rendelkeztek. 1624-es oklevelek 11 szőlőtulajdonost említenek név szerint. Az 1720-as összeírás is beszámol a szőlők helyzetéről. 1778 áprilisában a szőlőhegyet újrafelosztás miatt felmérik. Hegyvámos szőlőt mérnek ki, 21 személy részére. Ők a használt szőlő után hegyvámot fizettek. A hegyvámot a hegypincében kellett leadni Szent György-napig. A hegyvám mindig bor volt, bordézsma. A hegypince mind a mai napig megmaradt.

 

Egy 1857-ben készült kataszteri térkép a csömötei hegyen lévő szőlőket is feltünteti. A térképen a korábbi térképekhez viszonyítva a szelídgesztenyések területe nagyon megcsappant, sok magánszőlőt és kilenc pinceépületet tüntet fel.

 

A pincék ebben az időben csak fából készültek (szelídgesztenye vagy tölgy). A pincék fala boronafalas megoldású, a tetőt zsúppal fedték. Ezek a pincék kiválóan alkalmasak voltak a bor tárolására, mert mind a két építőanyag jó hőszigetelő, és így a pincének szinte állandó hőmérsékletet biztosítottak. Ma már sajnos csak kettő látható belőlük.

 

A Csömötei-hegyben ma mintegy 53 hektár területen több mint 300 kis parcella és közel 180 présház található. Itt a szőlők, kaszálók, veteményesek, gyümölcsösök, borospincék váltogatják egymást kedvesen, hangulatosan. A borospincék körül virágok, virágágyak is fokozzák a táj hangulatát. Egyszóval szép, pihentető és hangulatos a Csömötei-hegy.

 

Az elmúlt évtizedben sokat fejlődött a Csömötei szőlőhegy infrastruktúrája. Az Önkormányzat és a tulajdonosok összefogásának, a tudatos fejlesztésnek, sikeres pályázatoknak az eredménye, hogy van villany, vezetékes víz, esőben is járhatóak az aszfalt és betonburkolatú utak. Egyre javul az itt termett borok minősége, erre alapozva több rendezvényt honosított meg a Kertbarát Kör, ill. a Borbarát Hölgyek Egyesülete: Gyöngyös-menti Borverseny, Ivó napi hegybejárás, Falunapi Borparádé, Lukácsházi Szüret, Luca-napi Újborünnep,… 2013-14. években 18 borospincénél épült kemence, ami elindította a "Pincés kemencés napok" rendezvénysorozatot, tovább bővítve a rendezvény-kínálatot.

Célunk, hogy minél többen ismerjék meg szőlőhegyünket és az itt termett borokat, azaz jöjjenek ki a Csömötei hegybe. Nézzenek szét a Kilátóból, látogassanak el a közeli Holdfényligetbe, Biotájházba, és ha megszomjaztak, térjenek be hangulatos borozónkba, ahol 13 féle bort tudunk ajánlani szomjuk oltására!

 

A vendégkönyvünkből részleteket tekinthet meg ide kattintva.

 


        A Család nevében:

  Aláírás - Albert Csaba

            Albert Csaba

 

Elérhetőségünk: Albert Családi Pince - 9724 Lukácsháza, Szőlőhegy 786/2 hrsz
Telefon: Albert Csaba 20/950 91 35 - ifj. Albert Csaba 70/342 49 12
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.